Egyesületi Műhelyek

Egyesületünk a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület keretei között szerveződő szakmai műhelyeket itt találja.

Tovább a cikkhez

Hilscher Hírfolyam

Kövesse az Egyesület eseményeit, híreit! Aktuális és korábbi hírek egyben megtalálhatók, böngészhetők.

Tovább a hírfolyamhoz!

Tanulmányok modul

A Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület kiadványai, tanulmányai, elemzései.

HAMAROSAN!

Nyomtatás
PDF
06
ápr.

Történeti műhely

Írta: Kis Diana.

Történeti műhely: Buda Annamária előadása Sztehló Gáborról

A miniszterelnök is eljön...

Sztéhló Gábor, evangélikus lelkész, a világ igazainak egyike. Az újító, a népfőiskola szervező, a mentő, a szervező.

Ha lett volna akkor olyan, hogy szociálpolitika, akkor ő fontos szereplő lett volna.

Ma már ennek a területnek a különféle ágait tudjuk tevékenységéhez kötni: gyermekvédelem, szociális munka, ellátórendszer megszervezője, társadalmi mobilizátor.

Buda Annamária mellett jelen lesz Keveházi László, nyugalmazott evangélikus lelkész, az egykori Gaudiopolis egykori miniszterelnöke.

http://tatk.elte.hu/karihir?id=NW-1327

Helyszín: ELTE-TÁTK 2.139-es terem

Időpont: 2016. április 6. 18:00-20:00-ig

A rendezvény a Hilscher Egyesület és a Szociális Tanulmányok Intézetének közös szervzésében kerül megvalósításra.

Nyomtatás
PDF
06
márc.

Munka világa műhely

Írta: Kis Diana. Posted in Műhelyek - Munka világa

alt

Nyomtatás
PDF
10
febr.

Lakner Zoltán ünnepi beszéde Hilscher Rezső sírjánál

Írta: Kis Diana.

„A szociális kérdés erkölcsi kérdés”

Néhány évvel ezelőtt egy nagy tudású értelmiségivel, egy könyvkiadó szerkesztőjével beszélgettem. A helyzet már akkor sem volt szívderítő, legalábbis ahhoz képest, ahogyan én látom a világot. Mégsem panaszkodtunk; beszélgettünk. Az eszmecsere számomra máig legemlékezetesebb momentuma az volt, amikor valami olyasmit mondtam, hogy jó volna megtalálni, mire tegye fel az ember az életét, még ha ez kicsit régimódian hangzik is. Nem úgy, mint egy – esetemben biztosan – botcsinálta forradalmár, hanem inkább úgy, hogy egy közéleti elhivatottságot érző, jobbítani, segíteni akaró ember mivel azonosuljon, mely értékek érvényre jutását igyekezzen segíteni, s persze mi az a tevékenység, ami ehhez a leginkább hozzásegíti.

A válasz nagyon meglepett és elgondolkodtatott: egy demokráciában nincs olyan, hogy feltesszük valamire az életünket. A demokrácia nem igényel önfeláldozást, hiszen a közös értékek tisztázottak és legitimek. Ezek nem áldozatot, még csak nem is különleges elhivatottságot, hanem működtetést és együttműködést igényelnek.

Kísérletezhetnék azzal, hogy ezt a gondolatot ideológiailag besoroljam, méregethetném, mennyivel vagyok ettől balra, vagy, hogy, ezek szerint, mennyivel kevésbé vagyok individualista. Meg az is lehet, hogy csupán ennyire másképp ítéltük meg az akkor fennálló helyzetet, mármint azt, mennyire tartottuk demokratikusnak a fennálló körülményeket. De az is lehet, hogy a történelmi tapasztalataink eltérőek. Mindig is érdekelt és foglalkoztatott a huszadik századi történelem, úgyhogy, azt hiszem, bele tudok gondolni abba, hogy aki nyitott elmével élte át a múlt század bármely részét, mennyire rosszul hangozhat az, ha valaki egy „nagy ügy” után kutat. Gyakran én is azon kapom magam, hogy egy bizonyosfajta tisztelettel vegyes gyanakvással méregetem azt, aki nem lát ki a saját eszméi sáncai közül.

Mi a helyzet azonban akkor, ha a közös alapokat nem fektettük le? Vagy megpróbálták(tuk), de utóbb felszedték(tük) ezeket? S ha ennél fogva hiányzik a közös értékeknek az a bázisa, amelyeket adottnak, legitimnek, elismerten jónak tarthatnánk? A tét ettől fogva az, hogy egyrészt legyenek ilyen értékek, másrészt hogy befolyásolni tudjuk, mifélék legyenek.

Gyakran és joggal beszélünk arról, milyen pusztító hatása van két látszólag egymásnak ellentmondó jelenségnek: a polarizációnak és az apátiának. A polarizáció a politizáló közösséget cincálja szét, lehetetlenné téve a kölcsönös megértés mellett az önreflexiót, a belátást, az empátiát, a bizalmat is, s ehelyett minden történelmi és jelenkori ügyet a politikai táborképzés logikája alá gyűr. Az apátia az ebbe is való beletörődést, a tehetetlenséget, eszköztelenséget foglalja magában. A polarizált politika művelőinek csak arra az időre van szükségük a rezignált többségre, amíg azt valamilyen aktuális hisztéria ürügyén egy pillanatra berántják a politikai arénába, eszköz, áldozat, ideológiai ágyútöltelék gyanánt.

„A szociálpolitika igen nehéz tudomány” – írta Hilscher Rezső közel kilencven élvvel ezelőtt. Olyan „önálló tudomány”, amely a „realitásokkal dolgozik”, mégpedig a társadalom mint „egységes komplexum” realitásaival, amely „az egymásra való hatások tömegéből áll és e hatások legkisebb megváltozása, megzavarása nem múlik el nyomtalanul”, különösen, mert a szociálpolitika felöleli a hozzá sorolt intézményeken túl „az élet valamennyi viszonylatát”.

Hogyan is mentesülhetne tehát a szociálpolitika a társadalomban lejátszódó változások hatása alól? Ezek a változások súlyos kérdések elé állítanak sokunkat, közöttünk azokat, akik közvetlenül, a napi munkájuk során találkoznak a széthasadó társadalmi szövetek, a politikai eszközként használt egyenlőtlenségek gerjesztette egyéni és családi problémákkal, s szembesülnek azzal, hogy a szakmai etika és tudás által adott válaszok gyakran eltérnek attól, amit manapság jogszabályokba és politikai programokba foglalnak.

Mi kerekedjen felül, a szakmai etika vagy a jogszerűség, ha a kettő ellentmond egymásnak? Miként lehet felkészülni arra – s miként lehet felkészíteni arra a hallgatókat –, hogy sok esetben a szakmai meggyőződés és a szerénynél szerényebb megélhetést biztosító munkakör elvárásai közül választaniuk kell? Hogyan lehet akár csak arra felkészülni, hogy „legalább ne ártsunk”, miként azt Ferge Zsuzsa adta útravalóul egy két évvel ezelőtti beszélgetés során.

Tovább élezte e kérdéseket a menekültválság, ami az értékeknek, meggyőződéseknek, érzelmeknek és indulatoknak változatos, hol felemelő, hol, és sajnos jóval gyakrabban, egészen riasztó kavalkádját idézte elő, felzaklatva és valamilyen módon választásra szorítva az egész társadalmat. Jól tudjuk, hogy a többség nem a szolidaritás oldalán keresett helyet magának a vitában. Ahogyan persze azt is láttuk, mekkora fölényben voltak és maradtak a megfélemlítő manipuláció eszközei.

Aki akár csak szegről-végről szociálpolitikával, szociális kérdésekkel foglalkozik, tudja – Hilscher Rezső nyomán is tudja –, hogy „a szociális kérdés nem csupán egy társadalmi csoport, hanem az egész társadalom problémája”. Arról talán kevesebbet beszélünk, hogy „a szociális kérdés erkölcsi kérdés és a megoldásra törekvő tevékenység tulajdonképpen erkölcsi funkció”.

Akár akarjuk, akár nem, akár felismerjük, akár nem, akár bevalljuk magunknak, akár nem, döntéseinknek megvannak a maguk erkölcsi vonatkozásai. Talán túlzás, hogy minden lépésünket morális iránytű mentén kell megtennünk, legalábbis én túlságosan gyarlónak tartom magam ehhez.

Ám vannak helyzetek és vannak pillanatok, amikor a döntésünk meghatározza, hogy később majd egyáltalán miről dönthetünk, és mik közül választhatunk, s legfőképpen meghatározza mások sorsát és azon keresztül a sajátunkat. Sodródni talán kényelmes, de előbb érdemes tájékozódni: merre tart az ár? Néha érdemes kisebbségben maradni, s ezért felelősséget vállalni. Nem azért, hogy utólag triumfáljunk, hanem azért, hogy megtartsuk az erkölcsi esélyt arra, hogy később másokat meggyőzve változtathassunk, s egy legalábbis elviselhetőbb világ közös alapjait rakhassuk le.

Erre, úgy érzem, mégiscsak érdemes feltenni valamennyit az életünkből.

Youtube video





Facebook Like

Képek - fotók

www.flickr.com

Bottom Links

Hilscher logo

Hilscher Egyesület logo

Social Bookmarks

Twitter Facebook flickr RSS-Feed

Posta, e-posta

Hischer Rezső Szociálpolitikai Egyesület
Pázmány Péter sétány 1/A
1117 Budapest

E-mal: hilscher1989@gmail.gom
Web: www.hilscher.hu

Küldj e-mail-t